Beteljesült szerelem!

2011.szeptember 10. Szegedi Kuttyogató Horgászverseny. A mezőny már rég elindult, csak én várom a csapattársam, aki épp a határon töri magát előre már 5 órája. Nyugodt vagyok, csak a versenydrukk dolgozik, mert magunk örömére jöttünk össze, horgászni, és eldönteni, hogy ma ki a jobb. Számadás készítek: zsinór és horgok lecserélve, csali amúri kagyló,(dúvad, nem védett), és berki giliszta lesz. A kagylót frissen, a felhorgozás előtt kell felrakni, úgy fogósabb. Kedvenc kalapom a fejemen, melynek karimája alatt megszorul a kuttyogató pukkanása, és így, finomabban lehet hangolni. 35 éve kuttyogatok, és folyamatosan fejlesztem a szereléket, és a technikát. Utóbbi újításom, hogy a 0,72-es monofyl főzsinór végére, az ólom alatt 40 cm-re felfűzöm a horgot, majd a horoggal együtt egyszerű véghurkot kötök, így a horog szabadon fityek a damyl hurkán. Amint a harcsa rászív, a horog belibben a szájába, és talán mélyebben akad, és túlér a kefefogakon is, amibe nehéz horgot akasztani. Megérkezett Bata Márton Magyarkanizsáról, indulhatunk. Amint meglegyint a Tiszai szellő, érzem, hogy otthon vagyok. Jut idő a napfelkelte által, a felhők alatt tüneménysárgára festett égboltot megcsodálni. A kisfiam szavai jutnak eszembe, ha nehéz dolgozat várta az iskolában. Hangosan mondom, mert úgy hatásosabb: „Jó reggelt nap, ma valami csodálatos dolog fog történni velem” Hogy mondod? Kérdi Mártom. Csak egy olyan vudu féle… és legyintettem.

Célunk a Tápéi Komp alatti mélyebb víz megkuttyogása, ahol néhány nappal ezelőtt ígéretes jeleket, „pörsöket” véltem látni. Itt egymással szemben két hatalmas uszály szűkíti a Tiszát. A helyszínen gyors egymás után beeresztem a két szereléket, egyiket fenék felett 50 cm, a másikat, a 12m-es víz feléig. Egyik bot a combomon beélesítve, és már koppan-pukkan az első hang, ami valahogy furcsán tompán szól, és a viszhangja többször pattog az ott horgonyzó uszályok között. Zorán, az Alduna harcsakirálya szerint „mélyre kell küldeni a hangot, nem magasra”… Talán most sikerült. Az ötödik pukkanást követően leheletfinom hintázást éreztem a combommal, és valóban, mintha egy szitakötő szállt volna a spiccre, annyira hajlik meg. Hopp, „gyere apucihoz” kaptam el a az 1,8m-es bor hozzám közelebb eső végét, azaz a cpiccet… de a bevágásra nem mozdult semmi odalent…. Sőt valami elemi erővel, lassan kiegyenesíti a bicepszemet, majd akkorát ugrik odalent, hogy nem győzök a bot vastagabbik végén kontaktust keresni. De megvan, és már szabályosan hajlik a 30 lb-s pálca, és fenékig tör a harcsa. Ez nem lehet, hogy velem történik, …egy versenyen (fut át az agyamon a gondolat, de újabb és újabb kirohanások megfékezésére kell koncentrálni.

(A Szegedi Városi televízió stábja kanyarodik mellém, dobják egymásnak a kamerát, és indul a felvétel.) A harcsa olyan keményen húzott, hogy kénytelen voltam még 5m zsinórt adni, de így is sikerült magam alatt tartani. Sokáig ezt a terhelést egyikőnk sem fogja bírni, még szerencse hogy a nagybajszúnak egy körös a keringési rendszere, így elvileg neki kellene hamarabb elfáradnia. Majd 8 perc elteltével kezdtek előbb bögrényi gyöngyök, majd egy valószínűtlenül nagy, kikirics-sárga harcsatest kibontakozni a mélyből. Atyaég, és most beleremegett a térdem… Kicsi lesz ez a szák. Még 2 perc felszíni forgás, és felfekszik. Egy koppintás a fejére, ez megmutatja, hogy tényleg elfáradt-e, vagy csak cselezik ez a buszma jószág. Állta az érintést, majd előbb jobb, majd mindkét kézzel belenyúlok a szájába, ráfogok az alsó álkapocsra, és egy derekas emeléssel belefordítom a harcsát a csónakba. A feszültség örömujjongásban tör ki, előbb a harcsát, majd szegény csapattársamat csókolgatom, aki még nem is érkezett leengedni a horgait.

A mérlegelés 24,6 kg-ot mutatott, és kár lett volna ezt a varázslatot bográcsba, és fehér asztal mellett befejezni. Jövőre talán újra találkozunk én és a harcsám.

Szeged, 2011,09,12. – Csernák Zoltán, Google : ”a magányos kuttyogató”