Márciusi harcsa

  Március eleje hidegfronttal érkezik, el is töprengünk, van e értelme faggatni szeretett folyónkat. Jómagam a januári, és februári horgászatot kihagyom, mivel horgásztúráim elsődleges célpontjai a harcsák. Ezen időszak pedig még a legjobb indulat mellett sem lehet harcsázó időnek nevezni. Lehetne úgymond „okosságokat” találni, vermelő helyek megkeresésével, a sportszerűség határát súroló felszereléssel, és „csalival”. Ez viszont nem az én stílusom, nem mindenáron a zsákmányszerzés vezérel horgászataim során. Nem szeretem a teljesítmény centrikus, mindenáron halat, „horgászási” stílust. Persze mindenkinek mást, és mást jelent a horgászat. Mi is halat fogni megyünk, de annyi látnivalóval, érdekességgel, „csodával” szolgál a természet, csak észre kell venni! Jobb szeretem, ha a „HORGÁSZAT” egy sziget, egy csendes, nyugodt sziget, rohanó világunkban. Ahol egy kicsit magunkhoz engedhetjük a természetet, és a természet is közelebb enged magához. Lelassul az élet saját ritmusára, lassan lenyugszik a nap, és lassan eljön a hajnal, óvatosan felszárítva a reggeli harmatcseppeket… Talán ez a hosszú élet titka, ha nem az örök életé! Legalább is mikor vízen vagyok, teljesen így érzem, így hiszem!  

  Hiába a sok–sok rossz tapasztalat, az eredménytelenül végigdobált nap, hidegfrontba. Mennyi fogadkozás, hogy soha többet, mert nincs értelme, csak önámítás! Aztán kiéhezve egy kis horgászatra, máris hanyatt homlok rohanunk ki a vízhez, csak hogy kint lehessünk! Győzedelmeskedik a folyó látványa, a víz illata….! Néhány perc után, már nem is kérdéses, hogy megyünk e pergetni, egy néhány fokos lehűlés nem állhat az utunkba…!

Jó lenne megdönteni az év első harcsája dátumot, ami most március 24.-e. Ezek a harcsák rendszerint nem rekordlistára kéredzkedő példányok, inkább csak az ember szívét, lelkét melengetik, hogy sikerült megcsípni egyet-egyet…!

Pakolom is „rétegesen” a wobblereket, minden létező eshetőségre felkészülve! Elsősorban, ilyen körülmények közt a mélyretörő típusok azok, amelyek eredménnyel kecsegtethetnek. Biztos, ami biztos, bekerülnek azért a vízközt, illetve a víz felszínén úszókból is jó pár darab. Pálcám a jól bevált 270cm-es Shimano Beast Master 20-50g-os darabja. Orsóm, a sokat megélt 4000-es Twin Power, nem adnám semmi pénzért, mindig megbízható társam volt, s még mindig az, nem fiatal kora ellenére…!

Csak serényen Dani barátom…

 Minden „hasznos” dolog bekerült a hátizsákba, irány a Sajó! Délelőtt tíz órakor találkozok Danival, már a ház előtt toporog, nagyon pecázhatna, én nem kevésbé! Horgásztársam sem volt rest pakolás terén, cuccai jó pár kilót nyomnak. Wobblerek, villantók, gumihalak garmadával, nincs az a hidegfront, ami ellensúlyozná ezeket a kincseket…! Jó hinni, hogy a felkészülés, harcba szállhat az ősi törvényekkel! Egy kész vagyon, amit így hurcolász magával az ember, ezen már eltöprengtem egy párszor, de a kísérletezés, az új lehetőségek nyújtotta izgalomnak nem lehet nemet mondani! Egy befolyó mellett állítom le az autót. Kicsit kopár, kietlen ilyenkor a táj, nem emlékeztet nyári önmagára. Horgászoknak se híre, se hamva, ez lehet előny is, meg hátrány is! Nincs konkurencia, aki „előszűrné” a vizet, ez jó! De nagy valószínűséggel nem megy a hal, mert akkor ücsörögnének egy páran a parton. Rövid terepszemle, és szerelés után már dobunk is. Nagy az önbizalom, szinte versengünk, ki tud először konszenzusra jutni a halakkal. Ezen a szakaszon mindig jól mozog a balin, a jász. Ez hajt most minket, jó lenne gyorsan fogni valamit, csak az önbizalom kedvéért. Most viszont nem igazán tobzódnak, még mozdulást sem látunk a vízen. Csali cserék, méret, és színkombinációk hada sem tud, csábulatot ébreszteni áhított ragadozóinkba. a Nyakunkba vesszük málháink, és új hely után nézünk. Jó kilométernyit ballagunk, egy lekövezett partszakasz, kavargó vize mellett döntünk. Itt is „hintünk” minden jót a vízbe, de semmi eredmény. Úgy tűnik a szabály, az szabály!

Balint adó magas part.

Hidegfrontba tessék otthon maradni, mert a halak úgysem esznek! A kövezés sem ad halat, hiába a mérhetetlen csali arzenál. Egy magas part tetején próbálok szerencsét. A nap úgy dönt, utolsó nekifutással, még kibújik a felhők közül néhány percre, még mielőtt végleg nyugovóra térne. Jól esik ez a kis ajándék a természettől! Figyelmem elkalandozik a kósza napsugarak melegében. Élvezem a tavasz első karnyújtásait, szinte már nyári hangulatom támad…!  Pálcámon húzást érzek, aminek reflexből be is vágok! Megvan! Nyugtázom elégedetten, ez nem akadó, hanem hal! Balin, és nem harcsa, ráadásul nem is az a rekordlistára kéredzkedő méret, szűk kilósra saccolom. De alaposan megdobogtatja szívem, a sok üres dobás után! Dani barátom készít néhány fotót rólam, és a nap sztárjáról, aztán vissza az éltető folyóba…! Bőszen szaglászom a kezem, végre halszagú! Akárki akár mit mond, ennél jobb illat nem létezik, legalább is nekünk, horgászok számára.  Jó lenne még fogni, de végül is tilalom van rájuk, örüljünk, hogy ennyi élmény is jutott…!

Lassan sötétedik, tudat alatt kezd érni a gondolat, megint a hidegfront győzött! Pedig olyan nincs, hogy nem….! Jó lenne felülírni néhány örökérvényű szabályt, vagy legalább is néha részesülni a szabályt erősítő kivételben…! Érzésem szerint, a mai nap, a szabályok oldalára fog rublikát húzni, nekünk pedig marad a tanulság. Egy meleg front nagyot lendítene szándékainkon, de hál Istennek, ezt még nem irányíthatjuk…

Ránk sötétedik lassan, végszóként esélyt szavazunk Danival, a kiindulásként szolgáló befolyó, kavargó vízének. Lepakolunk, s az esélytelenek felszabadultságával kezdjük vallatni a vizet. Bíztatjuk egymást, még előttünk az egész szezon, sok haditerv van még a tarsolyunkban! Most csak csatát nyertek a harcsák, nem pedig háborút! Csak melegedjen egy kicsit az idő….! Osztjuk az észt, szigorúan egymásnak, mikor wobblerem megbicsaklik a vízben, és „valaki” mintha belerúgna a zsinóromba! Bevágok, s tudatosul bennem, vendégem van a horgon! Az első emelés után érzem, igaz harcsa, de messze van a zsinórszaggató, horogkihajlító mérettől.

Bárcsak nagyobb lenne…!

Pofozza a zsinórom, szabadulna az ismeretlen fogságból, de esélye nem sok, a technika vívmányaival szemben. SR-7-es Rapalám biztosan tartja a kölyök harcsát. Máris előttem forgolódik, nagyon nem tetszik neki fejlámpám fénye. A gyerekméretű ragadozó, talán ha másfeles, méricskéléssel nem akarom kínozni.

A márciusi „rekorder”harcsagyerek

Néhány fotó után, visszanyeri szabadságát, még reméljük, hogy találkozunk vele néhány esztendő múlva. Rögvest úrrá lesz rajtunk a telhetetlenség, és máris szinte biztosak vagyunk benne, itt kell lennie valamelyik „nagyszülőnek” is! Mégis csak mozognak, táplálkoznak, még ha nem is adják hírül! Ha pedig mozognak, akkor több, és esetleg termetesebb példánynak is itt kell úszkálnia a torkolat környékén! Én bizodalmat szavazok a továbbiakra nézve, az eddig eredményt produkáló ssr-7-esnek. Dani bekeményít, és 11cm-es, sárga Menns gumihallal faggatja a továbbiakban a folyó medrét. Nagyobb csali, nagyobb hal reményében! Várakozásunk, próbálkozásunk díjazatlan marad, pedig mind a ketten karikába hajló botokat, visító orsókat láttunk, hallunk lelki szemeinkkel… Nincs érdeklődő, sem wobblerre, sem plasztik csalira. Hogy ott voltak e, vagy sem, erre nem sikerült fényt deríteni, pedig rendesen átfésültük a torkolat minden négyzetcentiméterét. Mindig szomorú a búcsú, de ennek is eljön az ideje. Ezzel a két hallal zártuk a napot, én úgy érzem, panaszra okunk nem lehet, ennél sokkal jobb körülmények között is betliztünk már nem egyszer. Még ha nem is döntöttünk meg semmilyen rekordot, pontosabban lett, mert a március 24.-e átíródik március 10.-re! Végül is, remekül szórakoztunk, és ami fontos, horgásztunk! Fogtunk egy balint, és egy harcsát, úgy érzem, egy kicsit kivételeseknek érezhettük magunkat, így hidegfront tájékán…

Tisztelettel: Mádli Bálint